Category: Orvosi Etika

Ha feltételezzük azt, hogy van valamiféle intelligens erő, mely életünk fonalát terelgeti, akkor felmerülhet a kérdés, hogy van-e jogunk beteg embereket kezelni, nem dolgozunk-e ellene ezen erőnek – nevezzük isteni elrendeltetésnek, vagy Karmának, vagy bármi másnak. Számos mítosz mesél arról, hogy a Világ Törvényeinek keresztbe tenni nem túl bölcs döntés.

Az ókori Egyiptomban az orvosok a betegeket 3 csoportba sorolták. Az első csoportba tartoztak azok, akiknek kezelésébe nyugodt szívvel kezdtek hozzá. A második csoportba azok tartoztak, akiknek kezelését megpróbálták. A harmadik csoportba tartozókat nem kezelték. Az elterjedtebb magyarázat szerint az osztályozás alapja az volt, hogy vajon meg tudják-e gyógyítani a beteget, vagy sem. Ha azonban figyelembe vesszük azt is, hogy az egyiptomi orvosok egyben papok és mágusok is voltak, egy kevésbé elterjedt nézethez jutunk, miszerint a harmadik csoport betegeit azért nem kezelték, mert azokat olyan eseteknek tartották, ahol a betegségnek elkerülhetetlen karmikus rendeltetése, s így elkerülhetetlen tanítani valója volt, s annak kezelésével csak nagyobb bajt okoztak volna a betegnek. Amit le kell törleszteni, azt le kell törleszteni! Amit meg kell tanulni, azt meg kell tanulni!

A középkori keresztény Európában hajlamosak voltak mindenkit ezen utóbbi kategóriába sorolni, miszerint minden betegség Isten büntetése, és legjobb, ha hagyjuk, hogy a betegség menjen a maga útján, hagyjuk szenvedni a szenvedőt. Persze imádkozzunk a lelki üdvéért…

Kérdés tehát, hogy mit csináljunk mi? Nem avatkozunk-e bele kezeléseinkkel túlságosan is a Természet rendjébe? Az ilyen horderejű kérdésnél tanácsos megkérdezni néhány bölcsebb embert.

Paracelsus nem győzi műveiben hangsúlyozni, hogy “a legfőbb gyógyszer a Szeretet”! Ha nem látunk tisztán rá a beteg múltjára, jelenére és jövőjére, s így nem tudjuk betegségének karmikus súlyát mérlegelni (márpedig nagyon ritka kivételtől eltekintve ez a valós helyzet), akkor a legjobb, ami tehetünk, hogy teljes odaadással és a szeretettől vezérelve kezeljük a beteget, legjobb tudásunk szerint! Nem hiszem, hogy a nagy ítélőszéknél ezt bárki is a szemünkre fogja vetni. Legfeljebb további tanulási lehetőségeket kínálnak majd fel…

A másik bölcs szavak pedig C.W Leadbeater-től származnak:

“Vajon megengedhető-e számukra, hogy segítsenek valakin, akit szomorúságban vagy gondban találnak, attól félve, hogy kereszteznék a karma örök törvényének tökéletes igazságossága alapján elrendelt sorsát. „Az az ember azért van mostani helyzetében”, mondják gyakorlatilag, „mert megérdemelte, most dolgozza le valamilyen múltban elkövetett gonoszság teljesen természetes következményét. Milyen jogon gátolnám a nagy kozmikus törvény működését azáltal, hogy megkísérelnénk helyzetén javítani …?”

Azok a jóemberek, akik ilyen kijelentéseket tesznek, valójában óriási önhittségről tesznek bizonyságot, habár öntudatlanul, mivel állításuk két elképesztő feltevést foglal magában: először, hogy ők pontosan tudják, mi egy másik ember karmája, és meddig tart majd elrendelt szenvedése, másodszor, hogy ők – percéletű rovarok – korlátlanul átgázolhatnak a kozmikus törvényen, és megakadályozhatják a karma esedékes ledolgozását bármilyen cselekedetükkel. Biztosak lehetünk abban, hogy a nagy karmikus istenségek képesek tökéletesen boldogulni teendőikkel a mi segítségünk nélkül is, és nem kell attól félnünk, hogy bármilyen lépés, amelyet tehetünk, netán a legcsekélyebb gondot vagy zavart okozhatná számukra.”
(Solymos Béláné fordítása)